II. Fejezet: Ábrándozások és barátok

A Nap meleg sugarai arcomon pihentek és egy csintalan fénysugár a szemembe sütött, így megébredtem. A szememet kinyitva tekintetem az ablakomon túlra esett, egy gyönyörű cseresznyefára. Nagyon szerettem a nénikémnél lenni. A ház kicsi és hagyományosan volt építve. Még a szamurájok korából való. Az udvaron van egy kis szentélyünk, hátul pedig egy gyönyörű tavacska, amelyet cseresznyefák vesznek körül. Amikor látogatóban voltam mindig idejöttem, ha valami bántott, ha magányra volt szükségem, vagy ha festeni, vagy olvasni volt kedvem. Tekintetem majd az asztalomon levő órára esett. 06:00 óra volt. Még nyugodtan aludhattam volna egy órát, de már nem is láttam értelmét és szememre sem jött már álom. Igy hát felkeltem, megmosakodtam, ettem és kimentem az udvarra. Hátra mentem a kertbe és leültem az egyik fa alá. Az égre néztem és felsóhajtottam. Nem tudom mennyit ülhettem ott, de aztán meghallottam Yakara nénikém hangját:

- SHICHYOU! GYERE, ELVISZLEK A SULIBA. – Úgy látszik ma később kell mennie a munkába, vagy az is lehet, hogy dolga van a városban és útközben engem is elvisz – gondoltam. Mivel nem akartam megvárakoztatni így visszafutottam. – Gyere, menjünk.

- Rendben. – válaszoltam. Beültem a kocsiba és az ablakon kifele bámultam. Mikor megérkeztem egy tömegben találtam magam. – Ejha, de sokan járnak ide – majd egyenesen a bejárat felé indultam.

- SHIHCYOU-CHAAAN!! – valaki a nevemet kiáltotta. Ismerős volt a hang így hát megfordultam. Riien-chan volt az. Megvártam amíg utolért. – Ohayo Gozaimas Shichyou-chan.

- Ohayo Gozaimas Riien-chan. – mosolyogva jó reggelt kívántam új barátnőmnek.

- Miért nem mondtad, hogy ebbe a gimibe jársz? – arca komolyra változott.

- É...én...- látva meglepődésemet nevetve nyugtatott meg.

- Csak vicceltem Shichyou-chan. Nem volt honnan tudjad, hogy idejárok. – és újra elmosolyodott. – Mondd mi az első órád?

- Huh? Egy pillanat csak nézzem meg, még nem tudom az órarendemet. – Riien-chan türelmesen várt amíg előkotorásztam az órarendem. – A Közép Japán történelme. Neked? – Riien-chan arcára széles mosoly terült és hirtelen még jobb kedve lett.

- Nekem is. – mondta vidáman. – Gyere, megmutatom a termet.

- A-arigatou gosaimas Riien-chan -  elindultunk az osztályba, ahol a történelem órát tartották. Riien-chan bement az osztályba és egy fekete hajú lány mellé ült le. Úgy hiszem jó barátnők lehetnek, mivel alíg ült le már kacarásztak valamin. Én a katedrához mentem, a tanár már ott volt.

- Jó reggelt kisasszony, maga bizonyára Shichyou.

-  I-igen tanár úr. Jó reggelt kívánok. – A tanár egy kedves biccentéssel jelezte, hogy hallotta amit mondtam. – Kérem foglaljon helyet kisasszony, tessék a tankönyve.

- Köszönöm szépen Uram – meghajoltam majd elvettem a tankönyvet és leültem egy üres helyre. Reméltem, hogy nem foglalom el senki helyét, de a mellettem ülő fiú nem reagálta rosszallóan, hogy mellé ültem így aggodalmam szertefoszlott.

Bár a családom a hagyományoknak él, én mégis úgy érzem, hogy valami más köt engem a múlthoz. És talán ez a láthatatlan és  megmagyarázhatatlan kötelék az, ami életet ad a halálban, reményt a kétségbeesésben, és fényt a sötétben.

- Hiroshy  kisasszony...kérem figyeljen és ne álmodozzon. – Tanaka tanár úr felém tett megjegyzése térített magamhoz. Gyorsan felkaptam a fejemet és bocsánatot kértem:

- Gomenasai Tanár úr. Csak...egy kicsit el...töprengtem. – mondtam lesütött szemekkel.

- Üljön le kérem. Nem kell ennyire megijednie, máskor ne forduljon elő – mondta a tanár és egy biztató mosoly ült ki az arcára, amit csak én láthattam.

- Ha...hai. – leültem és padra tett kezeimmel a radíromat kezdtem el babrálni amíg egy kicsit magamhoz tértem. A mellettem ülő fiú egy rövid időre rám nézett. Nem bírtam rá nézni, és nem is kellett, hogy tudjam mit gondolhat rólam, vagy hogy milyen érzelmet olvashassak le róla. Arcán nem voltak érzelmek. Tekintette pedig szúros volt. Kényelmetlenül éreztem magam, de nem tehettem semmit. Gondoltam, majd legközelebb máshova fogok ülni. A tanár tovább folytatta az órát, mintha meg sem állt volna a magyarázatból még egy másodpercre sem.

- *Kling-kling-kling*- kicsengettek. Mindenki felállt és kiment az osztályból. Riien-chan az ajtóban megvárt amíg valahogy én is kimentem az osztályból.

- Arigatou Riien-chan, hogy megvártál. – hangom nem lehetett túl őszinte, annak ellenére, hogy komolyan gondoltam azt amit mondtam. Egy kicsit még mindig el voltam gondolkozva azon, ami történelem órán járt a fejemben. A múlttal...a múlttammal...és a történelem múltjával. De ennek ellenére Riien-chan ugyanolyan boldogan válaszolt mind a reggel, és ennek örültem.

- Iiyo Shichyou-chan. Mondd mi a következő órád? Remélem együtt leszünk.

- Hai. Matek. És neked? – kérdeztem egy kicsit élénkebben mind az előbb.

- Nekem nem. – Riien-chan csalódottnak tűnt, de úgy látszik, hogy egy nagyon pozitív egy lány, mivel utánna rögtön hozzátette, hogy utána irodalom órája lesz, és tudja, hogy nekem is.

- Huh? Tényleg irodalmam jön utána. Honnan tudtad?

- Megnéztem az órarendedet, de arra már nem emlékeztem pontosan, hogy most milyen órád jön. Majd elmosolyodott. Én viszonoztam mosolyát és mivel már csengettek elindultam a terem felé. A matekóra jól telt. Bár nem rajongok a matekért, de most nem bántam, hogy egymás után kaptuk a feladatokat, legalább valamivel sikerült lekötnöm a figyelmemet. Matek után irodalom, angol, fizika, zene, biológia, oszi, majd rajzórám jött. Gyorsan lejártak és már 15:00 volt. Vége a második napomnak az új suliban. Nem is volt rossz, valamivel nehezebbnek képzeltem el a mai napomat, de hála Riien-channak és néhány tanárnak nem is volt olyan félelmetes ez a nap.

A tanítások után úgy gondoltam, hogy még maradok egy kicsit és körbejárom a suli udvarát, de végül hívott Yakara nénikém, hogy menjek  haza, mert jönnie kell egy csomagnak, és ő nem ér vissza addigra. Igy hát hazamentem. Amikor a kapuban voltam egy férfi hangját hallottam meg:

- Kisasszony! Várjon kisasszony! – a hang irányába fordultam és egy futárt láttam futni. Intettem neki, hogy nem muszáj futnia, megvárom így hát lassított. – Köszönöm kisasszony, hogy megvárt. Mondja maga Yakara Ayumi unokahúga?

- Igen én vagyok. -  válaszoltam udvariasan.

- Csomaga érkezett a nénikéjének. Kérem írja itt alá, hogy átvette a csomagot. – Egy papírt és egy tollat adott a kezembe. Aláírtam a papírt és visszaadtam a tollal együtt, majd elvettem a csomagot, elköszöntem és bementem a kapun.

 

A házban leraktam a csomagot, és a konyhába mentem. Kinyitottam a hűtőt, de be is csuktam, mert rájöttem, hogy most úgysem tudnék enni. Elvettem a tanulnivalóimat és nekiláttam a háziknak. Egy óra alatt végeztem. Szép idő volt kint. Úgy döntöttem, hogy kimegyek a kertbe és olvasok. Tehát fogtam egy könyvet és kimentem. Leültem egy fa tövébe, majd egy pillantra csak a tó csillogó felszínét néztem, amint fodrozódni kezd a cseresznyefa virágaitól. Ez a látvány és a madarak dala megnyugtatott. Elkezdtem olvasni, majd a fűvön ülve a fának dőlve elaludtam.