IX. Fejezet: Yasushi

Felvettem a székemen pihenő köntösömet és az ágyam mellett elhelyezett papucsomat, majd lementem a konyhába. Elővettem a teafőzőt és a cseresznyevirág teát. Mindig ezt iszom, ha nyugtalanít valami, és...az íze is nagyon finom. Vizet töltőttem az edénybe és odatettem főni. A naptárra esett a pillantásom. „Február 5. – szombat” felirat jelezte, hogy bizony hétvége van és én már ilyen korán fent vagyok. A korombeli lányok ilyenkor még a meleg ágyban alszanak és semmivel sem törődnek, főleg, ha hétvége van.  De én kilógok a sorból. Hétvégén korán kelek, szeretek olvasni, és a szüleim és húgom sírjánál írom a naplómat és mondom el a családomnak életem perceit. Az elején nem igazán rajongtam az ötletért, hogy naplót vezessek, de hamar be kellett látnom, hogy nem hiába való és, hogy valamivel jobb, mintha nem írnám.

*Síííííp...síííííp*. A forrásban levő víz hangja rángatott vissza gondolataimból a valóságba. Leoltottam a tüzet és férevettem a főzőkancsót. Egy másik teáskancsóba öntöttem a vizet, majd beletettem a teafüvet és lefedtem. Nem voltam éhes, de azért valahogy sikerült pár falatot lenyomnom a torkomon. A tea még forró volt, de túlságosan el voltam gondolkozva, ahhoz, hogy ez ne érdekeljen. Igy lassan inni kezdtem a teát. Mivel már nem tudtam volna vissza aludni, megcsináltam a leckéimet és tanultam a következő hétre. Mire befejeztem már 07:00 óra volt. Megmosakodtam és felöltöztem, majd kimentem a kertbe. A hajnali hűvős levegő és a felkelőben lévő Nap sugarai csintalanul cirogatták arcomat. A hátsó kertbe érve leültem a kis padocskára, amelyet még a húgommal festettünk le. Aznap gyönyörű Napsütötte délután volt. A nénikém és az anyukám a konyhában sütöttek, apukám és a bácsikám pedig a padott készítették. A húgommal míg el nem készült a pad a locsolóval játszottunk, majd mikor szóltak, hogy kész a pad önfelett örömmel futottunk oda és mindketten elvettünk egy-egy ecsetet és nekiláttunk a festésnek. 

Természetesen a festékből bőven jutott mindkettőnkre, sőt még a bácsikánk és az apukánk is áldozatául estek a játékunknak, mivel festét közben a húgommal kidolgoztunk egy tervet miszerint összefestékezzük őket. A terv jól működött, ha azt leszámítjuk, hogy a papáék sem voltak restek és mi is kaptunk egy-egy nagy adag festéket az ők részükről. Szép emlék volt. És erre visszagondolván egy emésztő fájdalom hasított a szívembe és a szüleim és húgom hiánya jobban felerősődött. Közben a cseresznyefát néztem, amibe a nevünk volt belevésve. Egy újabb emlék.

Bár szombat volt és tudtam, hogy Gaku-kun ma nem dolgozik, hisz szabadot kapott, úgy gondoltam, hogy mégis elmegyek a kávézóba. Meglepetésemre mikor odaértem Gaku-kun állt a pultnál a munkai ruhájában. Kíváncsian mentem hozzá.

- Szia Shichyou-chan. Hát te? – olyan széles mosollyal fogadott, hogy kénytelenül is elmosolyodtam.

- Szia Gaku-kun. Gondoltam benézek és iszom egy teát – mondtam viccelődve, majd visszatértem eredeti gondolatomhoz.

- És te? Nem kéne ma szabadnak lenned? – kérdeztem meglepődésemet kifejezve.

- Változott a beosztásom.

- Sou...ka – mondtam kissé elszomorodva.

- Mi a baj kislány? – kérdezte nevetve.

- Az hogy változott a beosztásod azt is magába foglalja, hogy nem leszünk együtt? – kérdeztem kissé zavartan, mivel ő volt a legjobb barátom a kávézóból. Igaz, hogy senkire sem kellett panaszkodnom, mind nagyon kedvesek, de Gaku-kun mégis más volt, nyíltabb és már az első pillanattól kezdve segített nekem és a barátjának tekíntett.

- Baakka – mondta nevetve. – Ne aggodj, egy beosztáson vagyunk, viszont lesznek olyanok, akik más beosztáson voltak és cseréltek a közüllünk levőből.

*( a bakka jelentheti, hogy ostoba vagy barom-hülye; ebben az esetben butus kislány)

- Értem – mondtam még mindig zavartan.

- Akkor hozhatom a teádat? – váltott témát Gaku-kun.

- Hai. – Válaszoltam  vidáman. – De Gaku-kun?

- Igen?

- Nem gond, ha ma beállok? – kédeztem és félve vártam a válaszra.

- Szerintem nem. – Mondta elgondolkodva. – Miért? Dolgozni akarsz szombaton? – vonta fel kíváncsian a jobb szemöldökét.

- Hai – válaszoltam nevetve.

- Fura egy lány vagy, de rendben. Menj öltözz át, itt várlak.

- Hai – azzal el is indultam a személyzetibe, átöltöztem és vissza mentem Gaku-kunhoz, közben meg elvettem az asztal tisztításához szükségez dolgokat, mármint egy rongyot és egy flakont fertőtlenítővel.

- Gyors voltál – mosolygott Gaku-kun. – Akkor mehetsz is ahhoz az asztalhoz – és egy a szélső ablakhoz közeli asztalra mutatott.

- Hai –mondtam és már ott sem voltam. Már az ötödik asztalt szedtem össze és törőltem le, amikor egy ismerős fiú lépett be az ajtón. A fiú volt a gimiből. Ledöbbenve néztem utána. Nem azért, mert a kávézóba jött, hanem azért, mert a személyzetihez ment és átöltőzve jött vissza és útközben pedig még Gaku-kunnal is beszélt valamit, amin még jót is mulattak. Miután összeszedtem az asztalt és a konyha irányába mentem Gaku-kun utánam szólt:

- Hé Shichyou-chan. – megfordultam és láttam, ahogy intett, hogy menjek oda. A fiú is ott volt. Egy kicsit megemeltem a tányérokat és poharakat jelezve, hogy előbb leteszem őket és jövök. Egy kis bólogatás jelezte, hogy rendben. Bementem a konyhára és a mosogatóba tettem a mosatlan és rámosolyogtam a lányra, aki viszonozta a gesztúst, majd megfordultam és kissé félve és nyugtalanul mentem a fiúkhoz. Elvégre, amióta a gimiben vagyok nem beszéltem a feketehajú sráccal, aki most sem nézett valami bíztatóan rám.

- Shichyou-chan ő itt Yasushi...Yasushi ő Shichyou-chan. – mutatott be engem a fiúnak és a fiút nekem.

- Tasaku Yasushi a nevem – arca kemény volt és a nézése úgyanolyan szúros, mit az első nap.

- Hiroshy Shichyou vagyok – meghajoltam mivel úgy gondoltam nem egy barátság kialakítása jár a fejében és a bemutatkozás ellenére továbbra is idegennek fog tekinteni. Ezen a cselekedetem Gaku-kun meglepődött és ezt arcvonásai nem is álcázták.

- Akkor én neki is látok a munkához – mondta Yasushi és elment. Csak miután otthagyott minket egyenesedtem fel és, ahogy felemeltem a fejem tekintetem Gaku-kun meglepett arcára esett.

- Ez mi volt Shichyou-chan? Miért hajoltál meg előtte ilyen mélyen? – kérdezte még mindig meglepedten.

- Mert tudom, nem tekintene rám barátként – válaszoltam Gaku-kun kérdésére.

- Ezt meg honnan gondolod? – kérdezte egy kicsit nyugodtabban és lágyan, látva bánatom.

- Lényegtelen...mondjuk úgy, hogy már volt szerencsém találkozni vele, és akkor sem volt más a helyzet. De mindegy most nem ez a lényeg, menj ahhoz az asztalhoz, mert mióta itt áldogálunk ott vannak és még senki sem vette fel a rendelésüket. – Mondtam vidámabban és elkezdtem lökdősni Gaku-kunt, aki csodálkozva vette tudomásul, hogy igazam van.

-  Mit hoztatok Önöknek? – hallotam Gaku-kun hangját, ahogy a rendelést vette fel. Elvettem a dolgaimat és kimentem a teraszra letakarítani az asztalokat. Időközben három asztal is felszabadult, így sietnem kellett. Mivel az egyik asztalon két tányér, míg a másikon két pohár és a harmadikon egy tányér és egy hamútartó volt, jobbnak láttam egyszerre leszedni az asztalokat, mivel nem volt olyan sok tányér vagy pohár, ígyhát gyorsan leszedtem a három asztalt és az ajtón bemenve láttam, hogy a háromból kettőt már el is foglaltak.

A nap folyamán többször is elment melettem Yasushi és én is többször el kellett, hogy menjek mellette. Egyszer miközben sepregedtem egy asztalnál ülő férfi megszólított. Először azt hittem, hogy el kell vigyem a tányérokat, vagy poharakat, de mikor odanéztem láttam, hogy az asztal teljesen üres volt.

- Kisasszony! – Szólt újból a férfi mikor oda mentem.

- Igen? – kérdeztem udvariasan.

- Kérem felvenné a rendelésünket, mert már tíz perce itt vagyunk és még mindig nem jött egy pincér sem.

- Gomenasai Uram. Máris szólók egyik kollegámnak, mivel én még nem vehetek rendelést fel.

- Kérem kisasszony, most az egyszer vegye fel, mert már szeretnénk inni és mennünk is kell nemsokára – mondta a férfi. Egy kissé hangosan mondhatta, mivel Gaku-kun és Yasushi-san is arra fordultak.

- Rendben. – Mondtam, bár nem tetszett a helyzet, de úgy gondoltam, hogy majd később megbeszélem Gaku-kunnal, most a vendégek jókedve a lényeg mivel mi is innen nyerünk erőt, ígyhát mosolyogva kérdeztem. – Mit hozhatok Önöknek? – a férfi és a vele szemben ülő kislány is szélesen mosolyogtak egyett, bár nem igazán tudtam miért, hisz az előbb a férfi nagyon mérges volt.

- Mit kérsz drágám? – Fordult a kislány felé, aki határozottan válaszolt.

- Egy cseresznyevirág teát – a férfi kacagva fordúlt felém és azt kérdezte, hogy:

- Van cseresznyevirág teáuk?

- Sajnálom, de nincs. – Látva a kislány csalodottságát a kislányhoz léptem és legugaltam mellé.

- Mondd a fehér vagy a rózsaszínű cseresznyevirág teát szereted? – a kislány arcán meglepődés ült ki.

- A Rózsaszínt – válaszolta – De miért? Azt tetszett mondani, hogy nincs – mosolygva feláltam majd folytattam.

- Nyugodtan tegeszhetsz.

- Rendben – mondta lekesen a kislány.

- Tudod én is nagyon szeretem a cseresznyefavirág teát és szoktam magammal hozni otthonról. Ha gondolod, és az apukádnak sincs ellenvetése készítek az enyémből, rendben?

- Papa? Megengeded kérlek? – a férfi kacagva igennel válaszolt.

- Rendben és Önnek mit hozhatok Uram? – Kérdeztem a férfitől. Egy kissé zavarban voltam, mivel éreztem és a szemem sarkából láttam, ahogy Gaku-kun és Yasushi-san engem néznek.

- Egy kapuccinót, és külön melléje tejet, a kislányomnak pedig a teát, de arra kérem, hogy a forró vizet, a teafüvet külön hozza cukor nélkül, viszont egy félhüvelyknyi édesítőt tegyen egy kis pohárkába, továbbá egy kis szelet csokitortát, amely ilyen vastag legyen és egy krémest. Megjegyezte? – nézett rám kíváncsian a férfi, mivel nem jegyzeteltem semmit, mert nem volt nállam még csak egy írószer sem, amivel legalább a kezemre írhattam volna.

- Hai. – Válaszoltam határozottan. – Mindent megjegyeztem. Öt perc türelmet kérek és hozom is a rendelést.

- Rendben és a számlát is hozza kérem.

- Hai – megfordultam és a konyhába mentem. A hátamon éreztem úgy Gaku-kun, mind Yasushi-san nézését. Felforraltam a vizet és egy csészébe öntöttem, mellé tettem a teafüvet és az édesítőt. Míg a víz forrt elkészítettem a capuccinót, vágtam a tortából  és egy tányérra tettem a krémesből is. Miután leellenőríztem a rendelést a számlát is elkészítettem. Szavamhoz híven öt perc alatt kész lettem, és már vittem is a rendelést. Alig értem oda a férfi már mosolygott. Igy, mosolyogva mondtam:

- Tessék Uram a capuccinó és a krémes – és át is adtam a rendelését. - Neked pedig itt a tea és a torta – adtam át a kislánynak a rendelést. – És a számla.

- Nem mondtam, hogy a krémes nekem és a torta a lányomnak lesz. Honnan tudta? – közben a számlát tanulmányozta én pedig kacagva válaszoltam.

- A lányának édesítőt kért a teájához, és bár ebben a tortában van cukor, ha nem a lányának kérte volna szerintem nagyobb szeletet kért volna, és a krémes pedig elég nagy – mondtam mosolyogva és láttam, hogy a férfi elégedett a válaszommal.

- Nagyon okos egy lány maga – mondta kedvesen. – Tessék, ellenőrizze kérem. – Átvettem a kis „füzetet”, amiben benne volt a számla és a pénz. De többett adott a férfi ígyhát megkérdeztem:

- Gomenasai Uram, de többet adott.

- Ó tényleg? – vonta fel a szemöldökét kíváncsian.

- Hai.

- És mennyivel? – kérdezte.

- 100  jennel adott többett Uram – válaszoltam őszintén.

- Lássam csak...- nyúlt a számla felé. – Nem, jól adtam. Lássa ez a 100 jen a teára. –Ijedten néztem meg a számlát, mivel biztos voltam benne, hogy nem írtam oda a tea árát, mivel ilyen tea nincs a menün. Gyorsan átfutva a sorokat láttam, hogy nem tévedtem, tényleg nincs tea feltüntettve. A férfi elkacagta magát látva zavartságom és ijedségem.

- Nyugodtan tegye el ezt a 100 jent, megérdemli – mondta és felém nyújtotta a pénzt.

- Elnézését kérem Uram, de nem tehetem, mivel ilyen tea nem szerepel az étlapon. – mondtam.

- Az meglehet, viszont a saját teafüvét használta anélkül, hogy bárki is megkérte volna, vagy anélkül, hogy ez kötelező lett volna, és ha nem tévedek azt mondta, hogy még soha nem vett fel rendelést és ehhez képest nagyon ügyes. Kíváncsi voltam, hogy ennek ellenére, na meg, hogy nem volt nálla jegyzetfüzet mire megy, és kellemesen csalodtam magában kisasszony – muszály volt mosolyognom. – Akkor elveszi vagy nem?

- Gomenasai Uram, de nem vehetem el. Remélem megérti.

- Megértem. Mondja itt van a főnöke?

- Tessék? – A kérdés váratlanul ért és nem csak engem, hanem Gaku-kunt is és Yasushit is, akik azóta is figyeltek engem.

- Nem, jelengel nincs, amennyiben én tudom.

- Uram, kérem jöjjön ide – intett Gaku-kunnak, aki azonnal ide is jött.

- Igen?

- Mondja, maga a helyettes, míg a főnők nincs itt? – kérdezte határozottan.

- Igen.

- Akkor mondja meg a főnőkének, hogy ezt a kisasszonyt emelje pincérnői szintre. – Ezt hallva nagyon meglepődtem, de Gaku-kun egyáltalán nem.

- Rendben. – Mondta mosolyogva.

- Akkor köszönöm kisasszony, a felszolgálást. – Mondta a férfi és a rendelése felé fordult.

- Nagyon finom a tea, köszönöm. – Mondta a kislány.

- Szívesen. Arigatou watahimo. Engedelmükkel én elmennék.

- Igen, nyugodtan. – Válaszolt a férfi. Meghajoltam és Gaku-kunnal együtt elmentem.

Mikor hallótávolságon kívül voltunk Gaku-kunhoz fordultam.

- Gomenasai Gaku-kun. Szólnom kellett volna... – kezdtem de Gaku-kun a szavamba vágott.

- Iiye. Jól tetted, hogy felvetted a rendelést. A kislány is boldog így. Amúgy meg ez a férfi a főnök öccse, szóval...

- Hogy az öccse? – úgy meglepődtem, hogy ha nem támaszkodom meg a falban valószínűleg elesem. Erre Gaku-kun hangosan nevetni kezdett.

- Te kis bakka – és továbbra is nevetett. Hiába, élvezte, ha szivathat és baka-nak nevezhet, ígyhát én is nevetni kezdtem.

- De most komolyan Gaku-kun. Ismered a férfit? – kérdeztem aggódva.

- Igen. Mind mondtam a főnük öccse és a kislány mindig cseresznyevirág teát kért, de eddig még senkinek sem sikerült eltalálnia azt a füvet, amelyet ő szeret. Ők már törzsvendégek. Na sipirc a dolgodra és ne ellenkezz, ha arra kérnek, hogy felved a rendelésüket, sőt. – Azzal a hátam mögé ment és finoman elkezdett lökdösni. Meglepődve mentem elötte. A tekintetem Yasushi-sant kereste. Egy asztalnál állt és rendelést vett fel. Arcvonalai lágyabbak voltak a vendégekkel szemben. Sőt, rajtam kívül mindenkivel kedves volt és kacagott. Viszont mikor rám nézett vonásai megkéményedtek, és ha nem láttam volna másokkal szemben, nem is gondoltam volna, hogy tud kedves lenni és kacagni másokkal.

Mivel nem voltam ma beosztva bármikor elmehettem, ígyhát 14:00 órakor elköszöntem és elindultam haza. Útközben elsétáltam a suli mellett, és a park kapujában megálltam. Egy kis tétovázás után úgy döntöttem, hogy bemegyek. A madarak vidáman csiripeltek, és a gyerekek gondtalanul játszottak. Miközben sétáltam elmentem a tavacskához, ahova Toma-kunnal szoktam kimenni olvasni vagy tanulni. Nem lepett meg, hogy most is ott találtam. Mikor észrevett intett és én odamentem.

- Szia Toma-kun. – Köszöntem neki. Toma-kun becsukta a könyvet, melyet eddig olvasott, majd felállt a padról és közelebb jött hozzám.

- Szia Shichyou-chan. Hogy vagy?

- Arigatou gosaimas jól vagyok, és te? – Kérdeztem mosolyogva.

- Jól. – Válaszolt lazán megrázva a vállait. – Hogy hogy itt?

- Épp egy kávézóból jöttem haza és gondoltam, hogy a parkon keresztül megyek. – Válaszoltam minél lazábbul, mivel a valóság az volt, hogy azért is akartam itt haza menni, mert Yasushi-sanon járt az eszem. Hogy miért utálhat ennyire.

- Értem. Akkor elkisérhetlek? Ha nem gond, természetesen. – A kérdése egy kicsit váratlanul ért, de nem volt ellenvetésem. Toma-val tényleg jól eltelik az idő.

- Hai – válaszoltam meggyőzően.

Toma egészen a kapuig kísért, közben mindenféléről beszéltünk.

- Képzeld jövőhéten a színházban lesz egy nagyon vagány darab. Lenne kedved eljönni? – Már kicsi koromban is nagyon szerettem színházba járni, így sosem utasítottam volna vissza egy ilyen ajánlatot különlegesebb ok nélkül.

- Persze, mikor? – Kérdeztem lelkesen. Látva lelkesedésemet Toma kacagva a tarkojára tette a kezét majd folytatta:

- Szombaton délután 16:00 órától. Ha nincs programod akkorra.

- Iiye. A szombat teljesen szabad. Köszönöm a meghívást.

- Nincs mit. – Majd elmosolyodott.

Miután elköszöntem Toma-kuntől bementem a kapun. A nénikém nem volt otthon, viszont hagyott egy cetlit, amin ez állt: „ Van egy kis dolgom és nem tudom, hogy mikor érek haza. Étel van a hűtőben. Puszi. Yakara.”

- Souka. Hhhm. – fújtam ki a levegőt. Majd az órára néztem. Felmentem az emeletre, ahol a szobám volt. Mikor bementem, egyenes a naplómért nyúltam, majd lementem. Cipőt húztam és kimentem a temetőbe. Útközben vettem virágok és gyertyát.

- Megint eljött a sírhoz? – Kérdezte egy kedves idős úr.

- Hai. – Válaszoltam mosolyogva.

- Régen láttam ilyen odaadó kislányt, aki minden nap eljöjjön gondozni a sírt.

- Arigatou.

Megkerestem a szüleim és húgom sírját, kicseréltem a virágokat és a gyertyákat. Majd leültem és a naplóval a kezembe írni kezdtem. Miután mindent leírtam, a naplót nyitva hagyva mesélni kezdtem. Elmeséltem, hogy mi történt ma, és hogy rémálmok gyötörnek. Már megint.

- Annyira...annyira hiányoztok. – Mondtam szipogva és sírni kezdtem. – Miért...miért...miért? – Hangom egyre halkabban tette fel úgyanazt a kérdést, amely egytlen szóból állt „Miért?”