V. Fejezet: Egy szombati nap

Eljött a szombati nap is. Nem bántam, mert egyre gyakrabban aludtam el az órákon. Pénteken félig megcsináltam a háziaimat és tanultam is.

- * „amatsukaze yo toki no ha sae
kono omoi wa izayoi ni...” *- megszólalt a telefonom. Riien-chan volt az.

- Ohay Gosaimas Shichyou-chan.

- Ohay Gosaimas Riien-chan.

- Azért hívtalak, hogy megkérdezzem mikor és hol találkozzunk?

-  ...

- Nos?

- Nem tudom. Nektek mikor lenne jobb?

- Nekem mindegy és Izayoi sem mondott semmit.

- Értem. Hát akkor...3-kor a buszmegállóban? Nem ismerem nagyon a várost.

- Rendben. Részemről oké. Akkor 3-kor. Szia Shichyou-chan.

- Szia Riien-chan. – egy kis *bip* jelezte, hogy Riien-chan letette a telefont. Felnéztem az órára. 10-óra van. Felvettem a köntösömet és lementem a konyhába.

- Ohay Gosaimas, kicsim.

- Ohay Goaimas, Yakara néni. – megpusziltam, majd a hűtőszekrény felé vettem az irányt. Kinyitottam és hosszasan tanulmányozni kezdtem a tartalmát. Tej, tojás, dzsem, pástétom és sajt. Kivettem a tejet a pástétomot, és a hűtőszekrény ajtajában felfedezett mustárt.

- Mondd, hogy aludtál?

- Köszönöm jól. – ez igaz volt. A tegnap aludtam a legmélyebben eddig. – És te hogy aludtál?

- Jól, bár későn feküdtem le – egy halovány mosoly féle jelent meg az arcán. Későn feküdt le? Nem. Ez nem kifejezés. A szemei alatt óriási karikák tündökőltek, szemei báttyadtak voltak, keze enyhén remegett. Ezt a csészében lötyögő kávé is bizonyította.

- Jaj, Yakara néni. Az nem kifejezés,  hogy későn feküdtél le, őszintén mondd meg, mikor feküdtél le?

- Kicsim te ilyenekkel nem kell foglalkozzál.

- De igen, mert látom rajtad, hogy mindjárt elalszol és a kávédat is kétszer olyan erősre készítetted. Nénikém, ha így folytatod össze fogsz esni. Kérlek ma ne foglalkozz semmivel csak pihenj. – Megfogtam a kávéját és kiöntöttem. – Sajnálom. Tudom nem illik ilyet tenni, de nem akarom, hogy megbetegedj.

- Rendben. De csak azért teszem meg, mert tudom, hogy úgysem hagynál addig békén. – Elmosolyodott.

- Rendben. Köszönöm szépen. Megpusziltam a homlokát és leültem enni.

2 óra fele járt. Elkezdtem készülődni, közben befejeztem a tanulnivalóimat és rendet raktam. Mielőtt elindultam volna meggyőződtem arról, hogy Yakara néni biztosan aludni fog. 14:45-re érkeztem meg a találkozó helyére. Leültem egy padra és ott vártam Riien-chanra és Izayoi-chanra. Már 3 óra fele járt, de a lányok még  nem érkeztek meg. Már azt hittem, hogy elfelejtették, hogy hol találkozunk, amikor nevetve megérkeztek.

- Szia Shichyou-chan. – köszöntek egyszerre.

- Sziasztok. Indulhatunk? – kérdeztem, majd halkan nevettem, mire a lányok is csatlakoztak. Tehát elindultunk.  A városban volt egy nagyon aranyos kis kávézó. Szép volt az idő, ígyhát kint ültünk a teraszon. Egy kedves pincér jött hozzánk és megkérdezte, hogy mit hozhat.

- Én egy capuccino-t kérek. – Mondta Izayoi.

- Én egy expresso-t – kérte Riien.

- És Önnek mit hozzhatok? – Kérdezte kedvesen.

- Én egy teát kérnék, köszönöm.

- Akkor egy capuccino, egy expresso és egy tea. Máris hozom. – Megfordult és elment leadni a rendelést.

- És milyen itt nálunk Shichyou-chan? – kérdezte Riien-chan.

Mosolyogva válaszoltam:

- Köszönöm jó. Egy kicsit még furcsa és még új, de szeretem itt. Már nagyon rég nem voltam a nénikémnél. Már szinte el is felejtettem, hogy milyen szép itt.

- És a szüleid miért nem jöttek veled? – kérdezte Izayoi-chan. Szerencsére ekkor megszólalt a telefonom. Elnézést kértem, feláltam és felvettem a telefont.

- Hallo...

- Szia Shichyou.

- Valami gond van Yakara néni? – aggódni kezdtem hisz most aludnia kéne, nem pedig velem beszélgetnie.

- Nem nincs semmi gond. Azért hívtalak, hogy megkérjelek mikor jössz haza vegyél kenyeret.

- Rendben. Mondd jobban vagy?

- Igen, köszönöm.

- Azért pihenj még. Kérlek.

- Rendben. Szia.

- Szia. – Letettem a telefont. Reméltem, hogy mikor visszamegyek a lányok nem kérdeznek rám újra. Nem akartam erről beszélni.

- Gomenasai. A nénikém volt.

- Tessék a capuccino, az expresso és...a tea. – A pincérfiú  letette a bögréket.

- Arigatou goseimas. – Mondtam és azonnal inni kezdtem a teámat. Mivel jó kifogásnak találtam azt, hogy épp iszom, és így nem kell válaszolak, el is felejtettem, hogy a tea forró, így egy hatalmas korty után égni kezdett a szám, és a torkom. Közben a pincérfiú egy másik asztalhoz ment, egy újabb rendelést felvenni.

- És mit csináltatok  a tegnap? – tereltem el a szót.

- Én öszefutottam a parkban Shidora-kunnal és beszélgettünk, majd haza mentem és  animét néztem. – Mondta Izayoi-chan.

- Én kivittem sétálni Taikuyt, majd rajzoltam. – mondta Riien-chan. – És te?

-  Én tanultam, majd megnéztem egy filmet – válaszoltam, majd egy kicsit félrenéztem és megláttam Ayame-chant. Ő is észrevett és odajött hozzánk.

- Szia Shichyou-chan. Sziasztok. – Köszönt kedvesen nekem, majd a lányoknak is.

- Szia Ayame-chan, örülök, hogy újra látlak.

- Én is.

- Riien-chan, Izayoi-chan, ő Ayame-chan. Tegnapelőtt ismerkedtem meg vele, amikor elindultam haza. Ayame-chan ő Riien-chan – rámutattam Riien-re – ő pedig Izayoi-chan – majd Izayoi-chanra is.

- Sziasztok, örülök a találkozásnak. – Mondta Ayame-chan.

-  Én is örvendek Ayame-chan – mondták egyszerre a lányok.

- Nem gond ha én is leülök mellétek? – kérdezte Ayame illendően.

- Nem, dehogy – mondta Riien-chan. Igy Ayame-chan is leült mellénk.

Úgy 16:00 órakor elindultam haza. Útközben beugrottam egy pékségbe és egy friss, meleg és ropogós kenyeret vettem. Ezután hazamentem. Halkan ajtót nyitottam, mert nem akartam felkölteni a nénikémet. Kiraktam a cipőmet az ajtó elé, majd bementem a konyhába, elraktam a kenyeret és Yakara néni szobájához mentem. Csendesen benyitottam és benéztem. Becsuktam az ajtót és a szobámba mentem. Elkezdtem olvasni az újságot, majd megálltam egy oldalnál, ahol munkahely hirdetések voltak. Elkezdtem tanulmányozni, hogy milyen lehetőségek vannak. A nénikém túl sokat dolgozik és aggódom, hogy a végén teljesen kimerül, és ezt nem akartam. „ Pincérnőt keresünk a Kantayou kávézóban”.

- Ez az a kávézó, ahol ma a lányokkal voltam. Szép kis kávézó és nagyon jó a hangulata. – „Telefonszám: 0764-008-657”  - Akkor fel is hívom őket. – a telefonom után nyúltam és tárcsáztam is a számot. *Prrr-prrr-prrr*

- Konichiwa. A Kantayou kávézó, miben segíthetek?

- Konichiwa. A nevem Hayashi Shichyou és az újságban olvastam a hirdetésükről.

- Igen. Érdekelné?

- Hai. Azért íivtam önöket, hogy további információkat kérhessek.

- Holnap jöjjön be 12:00 órakor és akkor megbeszélhetjük a továbbiakat.

- Hai. Arigatou gosaimas. Viszonthallásra.

- Viszonthallásra.- válaszolta a nő, akivel beszéltem. Letettem a telefont és leirtam egy cetlire az órát és a kávézó nevét. Eltettem az újságot, elvettem a festőállványomat egy fehér vászonnal, ecseteket és festéket vettem magamhoz, majd kimentem a kertbe. Felállítottam az állványt, és elrendeztem az ecseteket, a festékeket és nekiláttam a festésnek. Úgy 2-3 órát festettem, amíg befejeztem a képet. Összeszedtem a dolgaimat és bementem a házba és a szobámban elraktam a dolgokat, és az új festményemet kiraktam a falamra. Lementem a konyhába, készítettem vacsorát a nénikémnek és magamnak is. Főztem cseresznyevirág teát és felvittem a vacsorát és a teát a nénikémnek. *Kop-kop*

- Igen? – benyitottam és mosolyogva köszöntem.

- Szia. Na? Hogy aludtál?

- Köszönöm jól.

- Készitettem vacsorát. – az ágyhoz vittem és letettem az éjjeliszekrényre.

- Arigatou kicsim.

- Doiteshimashte. Jó étvágyat. Megyek, hogy egyek én is, utána visszajövök és elviszem a mosatlant.

- Rendben.

Kimentem a konyhába, ettem, majd visszamentem a tányérért. Levittem, elmosogattam, és letusoltam. Olvastam egy keveset majd lefeküdtem aludni.