VII. Fejezet: A verekedés

Hétfőn Riien-channal és Izayoi-channal mentem suliba, és a kapuban találkoztunk Ayame-channal is. Örvendek, hogy a lányok ilyen jól kijönnek egymással. Ayame-chan épp mondott valamit, amin kacagni kezdtünk. Mikor megfordultam megláttam a fekete hajú fiút. Egy cseresznyefánál ácsorgott és felénk nézett. Mosolyogva enyhén felemeltem a kezem és köszönöve intettem felé, de mintha észre  sem vett volna. A mosolyom eltűnt és gyorsan visszafordultam a lányokhoz, akik megint kacaráztak valamin. Mikor elindultunk az iskola ajtajához a fiú már nem volt ott.

Ma szép idő volt, így a szünetek nagy részét az udvaron töltöttük. A nagyszünetben kimentünk az udvarban található ebédlői padokhoz és leültünk. Miközben a tízórainkat majszoltuk odajött hozzánk egy hosszú feketehajú és kékszemű lány.

- Leülhetek mellétek? – kérdezte mosolyogva.

- Persze. – Válaszoltam és arréb ültem, hogy legyen helye.

- Hogy hívnak? – kérdezte Ayame-chan.

- Nita a nevem – mutatkozott be. – Titeket hogy hívnak?

- Én Ayame vagyok.

- Izayoi.

- Én Riien.

- Én pedig Shichyou, örvendek.

- Én is örülök. – Mondta Nita-chan. – Mondd, nem te  vagy az új lány akivel tesi, földrajz és angolon vagyok  egy osztályban?

- De igen. – Mondtam kacagva. Erre mindenki elkacagta magát.

Becsengettek. Elindultunk az osztályaink felé, de valamiért nem tudtunk haladni. A folyosónál leragadtunk az ott összegyűlt tömeg miatt. Utat törtünk magunknak, hogy lássuk mi történt. Egy fiú feküdt a földön. Vérzet. Az orrából és szájából szinte ömlött a vér.

 Felkiáltottam és a döbbenettől elkerekedtek a szemeim, amire mindenki engem figyelt.

- Mi történt?

- Verekedés tört ki. – Válaszolt egy tizedikes fiú.

- Szóltatok már az igazgatónak vagy egy tanárnak? – kérdeztem hadarva.

- Nem, dehogy.

- HOGY MICSODA? – ordítottam. – HOGY HOGY NEM SZÓLTATOK? – senki sem válaszolt. Mély csend honult a folyosóra. – AZT KÉRDEZTEM HOGY MÉRT NEM SZÓLTATOK. – Ordítottam még mindig ledöbbenve. Gyorsan leültem a fiúhoz és közben gyorsan levettem az ingemet ( a kedvenc ingem volt, de nem érdekelt) és a fiú orrára tettem, hogy elállítsan a vérzést.

- Mit ácsorogtok még itt? – kiáltottam engem és a fiút körülvévőkre. – Hívjatok már segítséget. – Mivel láttam, hogy senki sem tud reagálni a sokktól gondolkodás nélkül rászóltam négy fiúra. – Ti ketten keressétek meg az igazgatónőt, te szólj az iskola orvosának, hogy hozzon egy elsősegély dobozt, te pedig hívd a mentőket.

- A mentőket? – kérdezett vissza a fiú ledöbbenve.

- Menjetek már. – Ordítottam a három fiúra, akik azonnal el is szaladtak. Majd visszafordultam a negyedik fiúhoz. – Igen. Több mint valószínű, hogy eltört az orra és nem csak egy enyhe törésről van szó. – Ezt hallva a fiú rögtön tárcsázta a 119-et.

- Halló?

- Mondja mi történt?

- Verekedés tört ki a Iesada Kan gimnáziumban. Egy fiúnak valószínűleg eltört az orra és nagyon vérzik. Mentőt kérünk. Gyorsan.

- Azzonnal indulnak. Néhány perc és ott lesznek.

- Rendben. Köszönöm. – azzal letette a telefont. Közben visszajött a másik három fiú az igazgatónővel és az orvossal. A vérzés csillapodott, közben megfordítottam a földön fekvő fiút az egyik oldalára, hogy köpje ki a szájából a vért.

- Mi történt? – kérdezte az igazgatónő és az orvos egyszerre és tekintetük a fiúról rám, és rólam a fiúra esett. Az iskolai orvos leült mellém és átvette a fiú ápolását.

- Köszönöm kisasszony a segítséget. – Mondta elismerően.

- Ni...nincs mit. – Felálltam és egy kicsit megszédültem. Szerencsére nem estem el, de rosszul lettem a sok vér szagától és a sokktól. Kifutottam az épületből a levegőre. A lányok utánam jöttek.

- Shichyou-chan jól vagy? – kérdezte Nita-chan.

- Ha...hai. – közben megérkezett a mentő és gyorsan bementek  a folyosóra. A fiút hordágyra tették és berakták a mentőbe és már ott sem voltak. Én még mindig levegő után kapkodtam. Sajnos a pólóm is valamennyire véres lett a kezemről nem is beszélve. Szinte ki sem látszott a vérttől.

 A kezemre nézve megint rosszul lettem. Az udvaron volt egy szökőkút. Odamentem és épp elakartam kezdeni lemosni a vért, amikor rám szóltak. Kisasszony ne a kútban mosson kezet. Hát ez szuper. Éreztem, hogy még egy kicsi és vagy rókázom egyett vagy elájulok, de az egyik biztosan. Ekkor Izayoi-chan megfogta a kezem és beráncigált a lánymosdóba, utat törve a még mindig döbbenten álló diákok között, akik most minket néztek. Egyesek még jobban megijedtek, amikor tisztavéresen megláttak. A mosdóban teljesen megengedtem a vizet és gyorsan alájatettem a kezemet. 

A vér kezdett lemosodni, majd egy kevés szappan segítségével teljesen eltűnt. Mikor kimentünk már jobban éreztem magam. Az igazgatónő magyarázatot követelt a diákoktól. Épp hallottam, hogy az egyik diák mondta, hogy verekedés tört ki egy ostoba vicc miatt és hogy az egyik pillanatról a másikra a fiú lesett a földre és nagyon elkezdett vérezni. Majd én is képbe jöttem, hogy hogyan kiáltottam rájuk, és hogy segítettem a fiúnak. Az igazgatónő majd felém fordúlt.

- Köszönöm, hogy nem állt tétlenül. – Majd mindenkinek azt mondta. – Mindenkit meghallgatunk azok közül, akik látták a verekedést is. Utána hazamehetnek, mivel ez elhúzodhat. Hiroshy kisasszony menjem haza és öltözzön át – mondta nekem.

- Rendben. – Válaszoltam egy kissé bizonytalanul. – A többieket kérem negyedóra múlva az igazgatói irodában.

Miután az igazgatónő elment igyekztem én is feltünés nélkül lelépni. Ma már elegett bámultak, de mivel elég dúrván beszéltem a diákokkal és főleg azzal a négy fiúval nem mentem el. Ennek a következménye viszont az volt, hogy sokan megint engem bámultak. Szégyenkezve és az előbbi hangnemem ellentétével szólaltam meg:

- Go...gome...gomenasai. – hebegtem-habogtam. – Gomenasai, hogy így rátok ordítottam, főleg tőletek kérek elnézést. – Fordultam a négy fiú felé, majd el is mentem.

Úton haza a fiú járt a fejemben. És az ahogy mindenki megbénult az ijedségtől. Miért? Miért nem bénultam le, hiszen...ha csak a vérre gondolok már a földön ébredve találom magam. Mélyedtem el a gondolataimban. Otthon senki sem volt. Amint bementem a házba és becsuktam az ajtót levettem magamról a pólót és a fürdőben vizetengedtem a kagylóba, majd beáztattam a rövidujjumat. Ezután megnyitottam a csapot a kádnál is. Miután kimostam a rövidujjumat (persze teljesen nem jött ki a szövetekből a vér) betettem a mosógépbe és beültem a gőzőlgő kádba. Egy negyedórát ülhettem majd megfürödtem és kiszálltam. Mivel a tízórai szünetig voltak óráink nekiláttam a tanulni valóimnak. Miután befejztem a leckéimet kimentem a temetőbe és leültem a családom sírja mellé.

A tegnapi virág még mindig ott volt, így kicseréltem benne a vizet. A délutánomat ott töltöttem és elmeséltem a szüleimnek és a húgomnak mindent, ami a mai nap történt, hogy holnap már megyek a „Kantayou” kávézóba dolgozni. Este 17:00-18:00 óra között értem haza. A nénikém még mindig nem volt otthon. Hát igen. Hétfőnként este 22:00 órakor szokott hazajönni. Egy kicsit olvastam majd lefeküdtem aludni.